Az Ibanez Lawsuit-korszak végső útmutatója: mítoszok, modellek és a japán gitárok aranykora

Az úgynevezett Ibanez Lawsuit Era a modern gitártörténet egyik legizgalmasabb, legérdekesebb és egyben legtöbbet vitatott fejezete. Az 1970-es években kezdődött egy időszak, amikor a japán gyártók elektromos gitárokat készítettek, amelyek nemcsak meglepően hasonlítottak a híres amerikai Gibson és Fender klasszikusokra, hanem minőségben is gyakran veszélyesen közel kerültek hozzájuk. Különösen az Ibanez márka, amely mögött a japán hagyományos Hoshino Gakki állt, vált ennek a gyors fejlődésnek központi szereplőjévé.

Az ebből az időszakból származó gitárok ma rendkívül népszerűek gyűjtők, vintage rajongók, stúdióprofik és turnézó zenészek körében. Sok gitáros teljesen meglepődik, amikor először vesz kézbe és játszik egy jól megőrzött Ibanezt ebből a korszakból: a kidolgozás gyakran kiváló, a használt faanyagok és anyagok magas minőségűek, és a hangzás még a legigényesebb játékosokat is meggyőzi.

De mit is takar pontosan a drámaian hangzó Lawsuit Era (magyarul: peres vagy jogi korszak) kifejezés? Miért készültek ezek a pontos másolatok egyáltalán? Milyen mítoszok övezik a hírhedt jogi pert valójában? És miért számítanak ezek a gitárok ma abszolút titkos tippnek a vintage hangszerek kedvelői számára?

Ez a részletes cikk az Ibanez Lawsuit Era teljes történetét bemutatja. Elmagyarázzuk a híres jogi per valódi hátterét, bemutatjuk a legfontosabb és legkeresettebb modelleket, mélyen belemerülünk az akkori hardverekbe és hangszedőkbe, valamint megmagyarázzuk, miért játszanak ezek a japán hangszerek ma olyan domináns szerepet a vintage gitárok világában.

Az Ibanez korai története: Spanyolországtól Japán szívéig

Az Ibanez története meglepő módon jóval azelőtt kezdődött, hogy az elektromos gitárokat egyáltalán feltalálták vagy népszerűvé váltak volna. A márka valódi eredete egészen 1908-ig nyúlik vissza. Akkor alapították meg a japán Hoshino Gakki céget Nagoyában. Eredetileg a Hoshino Gakki nem hangszerkészítő volt, hanem egy virágzó könyvesbolt, amely egyre inkább a kották importjára, majd később a hangszerek behozatalára specializálódott.

Az 1920-as és 1930-as években a vállalat főként klasszikus akusztikus gitárokat importált Spanyolországból Japánba, mivel a nyugati hangszerek iránti kereslet a felkelő nap országában folyamatosan nőtt. Különösen népszerűek és értékeltek voltak a neves spanyol gitárkészítő, Salvador Ibáñez mestermunkái.

Ezek a gitárok nemcsak Európában, hanem hamarosan Japánban is kiváló hírnévnek örvendtek hibátlan kézművességük és rezonáns hangzásuk miatt. Amikor a spanyol gitárkészítő műhelyét a spanyol polgárháború alatt lerombolták, és a cég később végleg beszüntette a gyártást, a Hoshino Gakki előtt egy probléma állt: a kereslet továbbra is megvolt, de a beszállító hiányzott.

Az ötletes japánok egyszerűen úgy döntöttek, hogy maguk gyártják a hangszereket, és tiszteletből az eredetiek iránt, valamint marketing okokból továbbra is használják a hangzatos "Ibanez" nevet (kezdetben még "Ibanez Salvador" néven). Így született meg a márkanév, amely évtizedekkel később világhírűvé vált.

Az első évtizedekben az Ibanez elsősorban ezekre koncentrált:

  • Klasszikus koncertgitárok

  • Egyszerű akusztikus gitárok

  • Hagyományos mandolinok és más húros hangszerek

Az elektromos gitároknak a vállalat történetének ezen korai szakaszában még egyáltalán nem volt jelentőségük.

Az elektromos gitárok gyártásának kezdete: az "Eleki-Boom"

Csak az 1960-as években kezdett az Ibanez óvatosan elektromos gitárokat tervezni és gyártani. Ebben az időben a világ zenei színtere radikálisan megváltozott. Az 50-es évek rock ’n’ roll diadalmenete, majd az 60-as évek úgynevezett "Beat Boom"-ja az elektromos gitárt a fiatalok legkeresettebb hangszerévé tette. Olyan zenekarok, mint a The Beatles, The Rolling Stones, The Shadows és az USA-ban a The Ventures, egy teljesen új zenészgenerációt formáltak.

Japánban az instrumentális surf-rock zenekarok (különösen a The Ventures) hatalmas őrületet indítottak el, amely Japánban "Eleki-Boom" néven vonult be a történelembe. Minden fiatal hirtelen elektromos gitáron akart játszani. Az elektromos gitár a szabadság, a lázadás és az izgalmas új zene végső szimbólumává vált.

Ebben az időben elsősorban két hatalmas amerikai gyártó uralta a világpiacot:

  • Fender (forradalmi szilárdtestes dizájnokkal és csavaros nyakkal)

  • Gibson (hagyományos kézművességgel, beragasztott nyakkal és humbuckerekkel)

Ikonikus modelljeik – a Stratocaster, a Telecaster, a Les Paul vagy az SG – valódi mérföldkövek lettek a modern zene történetében. A japán gyártók, mint a Hoshino Gakki, gazdasági szempontból logikusnak tartották, hogy első saját elektromos gitárjaiknál erősen ezekhez a sikeres formatervekhez igazodjanak, ahelyett, hogy teljesen újra feltalálták volna a kereket.

Az 1960-as évek első Ibanez elektromos gitárjai gyakran meglehetősen szokatlanok voltak. Sok kapcsolóval, furcsa formákkal rendelkeztek, és inkább európai márkák, mint a Hagström, Eko vagy Burns, valamint amerikai olcsóbb márkák, mint a Teisco vagy Harmony mintájára készültek. Ez azonban a 70-es évek elején drasztikusan megváltozott.

A japán gitáripar világméretű hatalommá nő

Az 1960-as évek végén, különösen az 1970-es évek elején Japán lélegzetelállító tempóban vált a világ egyik legfontosabb és legmagasabb minőségű gitárgyártó központjává. A "Made in Japan" címke, amely a második világháború után gyakran olcsó fémjáték szinonimájaként szerepelt, magas technológiai színvonalú és precíziós munkát jelző védjeggyé vált.

Több döntő tényező játszott szerepet ebben a gyors felemelkedésben:

  • Jelentősen alacsonyabb bér- és gyártási költségek az USA-hoz képest

  • A legmodernebb ipari gyártástechnológiák gyors alkalmazása (CNC-marás, precíz lakkozóberendezések)

  • Hagyományosan mélyen gyökerező, rendkívül magas kézműves munkamorál és részletekre való odafigyelés

A japán gyártók gyorsan felismerték, hogy képesek olyan hangszereket készíteni, amelyeket jóval olcsóbban lehet piacra dobni, mint a drága amerikai eredetiket – anélkül, hogy jelentősen csökkentenék a minőséget. Sőt: a minőség évről évre javult.

Az akkori legfontosabb és legbefolyásosabb japán gitármárkák közé tartoztak:

  • Ibanez (Hoshino Gakki)

  • Greco (Kanda Shokai – szorosan kapcsolódik az Ibanezhez)

  • Tokai

  • Aria / Aria Pro II

  • Burny / Fernandes

  • Yamaha

Fontos megérteni, hogy az olyan márkák, mint az Ibanez, gyakran nem rendelkeztek saját gyárakkal. A Hoshino Gakki volt a megrendelő és forgalmazó. A tényleges gitárokat magasan specializált nagyüzemekben készítették. Az akkori három leghíresebb gyár:

  • Fujigen Gakki (az Ibanez legfontosabb partnere)

  • Matsumoku (híres az Aria, az Epiphone Japan és a kiváló faipari munkák miatt)

  • Terada (szakértők a félüreges és akusztikus hangszerek terén)

Ezek a gyárak a 70-es években a modern gitárkészítés valódi központjaivá fejlődtek, és később még a nagy amerikai márkák megrendeléseit is megnyerték.

A híres 1970-es évekbeli gitármásolatok: A klónháború kezdete

Az 1970-es évek elején a Fujigen és más japán gyárak az Ibanez megbízásából elkezdtek olyan gitárokat gyártani, amelyek szinte tökéletesen hasonlítottak a Gibson, Fender és Rickenbacker amerikai eredetiekhez.

Ezeket a hangszereket a szakmai sajtóban és a zenészek között gyakran egyszerűen „másolatoknak”, „klónoknak” vagy „replikáknak” nevezték. A japán tervezők számára azonban már nem csupán a durva hasonlóság volt a cél, mint az 60-as években. A mérnökök amerikai eredetieket vásároltak, szétszerelték őket alkatrészeikre, milliméter pontossággal lemérték, és szinte minden apró részletet átvettek.

Tipikus és különösen keresett példák az Ibanez akkori katalógusából:

  • Les-Paul másolatok (Standard, Custom, Deluxe)

  • Stratocaster másolatok

  • Telecaster másolatok

  • SG másolatok (beleértve a Jimmy Page-féle dupla nyakú verziókat)

  • ES-335 másolatok (félüreges testtel)

  • Flying V és Explorer modellek

Ezek a gitárok olyannyira hasonlítottak egymásra, hogy egy sötét színpadon első, gyors pillantásra alig lehetett megkülönböztetni őket az eredetitől. Még a fejlécek logói is úgy készültek, hogy az "Ibanez" logó távolról hasonlítson a "Gibson" feliratra (az úgynevezett "Spagetti-logó").

A másolatok evolúciója: Csavaros nyaktól a beragasztott nyakig

A 70-es évek másolatait két fázisra kell bontani.

A korai másolatok (kb. 1970-től 1974-ig) bár úgy néztek ki, mint a Gibson Les Paulok, gyakran csavaros nyakkal (Bolt-on), rétegelt lemez fedlapokkal (Plywood) a furnér alatt és üreggel a fedlap alatt (Chambered) rendelkeztek. Jó hangszerek voltak, de technikailag még messze álltak az eredetitől.

A késői másolatok (kb. 1975-től 1977-ig) azonban igazi mesterművek voltak. Itt kezdte az Ibanez (illetve a Fujigen) masszív mahagóni testek használatát, tömör juharfa fedlapokat ragasztottak fel, és a nyakakat az eredetihez hasonlóan hagyományosan beragasztották (Set-Neck). Pont ezek a 70-es évek közepéről származó hangszerek alapozzák meg a Lawsuit Era mítoszát, mivel minőségük hirtelen versenyképessé vált az eredetivel.

Miért jöttek létre egyáltalán ezek a pontos másolatok

Ezeknek a szinte tökéletes gitárklónoknak a létrejötte nem puszta véletlen volt, hanem több gazdasági és kulturális körülmény eredménye, amelyek tökéletesen összhangban működtek.

1. A klasszikus dizájnok iránti óriási kereslet

Sok fiatal zenész pontosan azokat a gitárokat akarta játszani, amelyeket példaképei, mint Eric Clapton, Jimmy Page, Jimi Hendrix vagy Keith Richards használtak a világ nagy színpadain. Az amerikai eredetik azonban az átlagos zenész számára bűnösen drágák voltak. Egy Gibson Les Paul Custom vagy egy Fender Stratocaster akkoriban gond nélkül több havi munkabért is megérhetett egy dolgozónak. Diákok és egyetemisták számára egyszerűen elérhetetlenek voltak. A japán gyártók felismerték ezt a hatalmas piaci rést, és egy vizuálisan azonos, jól játszható alternatívát kínáltak töredék áron.

2. Minőségi problémák az amerikai piacvezetőknél

A 1970-es években sok legendás amerikai gitárgyártó cég rendkívül nehéz időszakon ment keresztül, amelyet a szakértők gyakran a „sötét éveknek” neveznek.

A Gibsont a nagyvállalat, a Norlin vásárolta fel (az úgynevezett Norlin-korszak), míg a Fender már 1965-ben a médiaóriás CBS tulajdonába került (CBS-korszak).

Ezeket a vállalatokat könyvelők vezették, nem gitárkészítők. Nagy hangsúlyt fektettek a költségcsökkentésre és a könyörtelen tömeggyártásra. Ennek következménye: a fák nehezebbek lettek, a minőségellenőrzések lazábbak, a hézagok pontatlanabbak, és az általános minőség erősen ingadozott. Egy 70-es évekbeli, az USA-ban készült gitár gyakran szerencsejáték volt. A japán gyártók ezt a gyengeségi időszakot hidegvérrel kihasználták, és olyan hangszereket készítettek, amelyek kidolgozottsága részben jelentősen felülmúlta az akkori amerikai eredetikét.

3. Hatékonyabb gyártási módszerek

A japán gyárak rendkívül modernek és hatékonyan szervezettek voltak. Fejlett eszközöket használtak, és képesek voltak a hangszereket sokkal olcsóbban, de ijesztően magas állandósággal gyártani. Ennek köszönhetően gitárjaik a szakkereskedők számára világszerte rendkívül vonzóak voltak, mivel magas haszonkulcsot ígértek elégedett vásárlók mellett.

A „Lawsuit Era” kifejezés eredete: mítosz vs. valóság

A legendás Lawsuit Era kifejezés ma szinte minden 70-es évekbeli japán gitárt egy misztikus fátyolként övez. De mi is történt akkor valójában jogilag? A mai dizájnok azért születtek, mert az Ibanezt a Gibson teljesen beperelte? A valóság sokkal specifikusabb (és kissé kevésbé látványos), mint ahogy azt az internet vad fórumlegendái gyakran állítják.

A kifejezés egy nagyon valós jogi vitából származik a Norlin Corporation (a Gibson akkori anyavállalata) és az Elger Company (a Hoshino/Ibanez akkori amerikai forgalmazója, amely Bensalemben, Pennsylvaniában működött) között.

Ez a döntő jogi vita a nyáron zajlott le 1977 helyett (a keresetlevelet 1977. június 28-án nyújtották be a philadelphiai Szövetségi Kerületi Bíróságon).

A Gibson megállapította, hogy az Ibanez gitárok (és amerikai forgalmazásuk) rendkívül sikeresek voltak. A Gibson számára azonban a legfőbb probléma nem feltétlenül a gitárok testformája volt, hanem egy nagyon konkrét részlet: a fejforma.

Az Ibanez az úgynevezett „Open Book Headstock” dizájnt használta (a fejlap felső éle, amely úgy néz ki, mint egy kinyitott könyv). Ezt a speciális marást a Gibson védjegyként (Trademark) bejegyeztette. A Gibson azzal érvelt, hogy ez a dizájn védett, és a másolatok szándékosan megtévesztik a vásárlókat (védjegybitorlás).

A per tényleges eseményei

A Lawsuit-korszak legnagyobb mítosza, hogy egy epikus, évekig tartó bírósági eljárás zajlott, amely térdre kényszerítette a japán gitáripart. Az igazság: soha nem született bírósági ítélet.

Érdekesség, hogy a per elsősorban, ahogy említettük, jogilag a fejforma körül forgott, nem magának a Les Paul testformának a kérdésében. A konfliktust rendkívül gyorsan és zajtalanul peren kívül rendezték.

A történet egy szórakoztató csavarja: amikor a Norlin/Gibson benyújtotta a pert (1977 közepén), a Hoshino Gakki már önként leállította a pontos másolatok gyártását a Gibson-fejformával! Hoshino látta a bajt, és már 1976 végén új, saját fejformákat vezetett be az exportpiacra (először egy Guild-gitárokra emlékeztető dizájnt, később a jellegzetes, késő 70-es évekbeli Ibanez dizájnt).

Ez azt jelentette, hogy azok a modellek, amelyek ellen a Gibson valójában pert indított, a per idején Japánban már nem készültek az amerikai piacra. Az Ibanez peren kívül megállapodott abban, hogy az USA-ban nem kínálja többé a régi fejformát, és az ügy lezárult. (Megjegyzés: a Fender ebben a korszakban soha nem perelte az Ibanezt – a "Fender Lawsuit" kifejezés történelmileg nem helytálló).

Annak ellenére, hogy a történet nem volt látványos véget érve, az esemény mély nyomot hagyott a zene világában. A Lawsuit Era kifejezés makacsul megmaradt, és ma már szeretetteljesen használják szinte minden, a 1970-es évek elejétől késő végéig készült, magas minőségű japán gitármásolatra.

A Lawsuit-korszak legkeresettebb Ibanez modelljei

Az Ibanez ebben a termelékeny időszakban szinte átláthatatlan mennyiségű különféle modellt gyártott és forgalmazott. Akik átlapozzák az 1973 és 1977 közötti régi Ibanez katalógusokat, úgy érzik magukat, mintha a paradicsomban lennének. Itt egy részletes áttekintés a legfontosabb és ma legkeresettebb modellcsaládokról.

A Les Paul másolatok (a "Custom Agent" és társai)

Az ebben a korszakban messze a legismertebb és legintenzívebben vitatott Ibanez gitárok kétségtelenül a Gibson Les Paul másolatai. Ezek kezdőknek (csavarozott nyakkal) és profi zenészeknek (1975 körül beillesztett nyakkal) egyaránt készültek.

Modell megnevezése Inspiráció / Eredeti Specifikus jellemzők
Ibanez 2350 Gibson Les Paul Custom Gyakran csavarozott nyak, blokk berakások, arany hardver. Az 1970-es évek elejének abszolút bestsellerje.
Ibanez 2351 Gibson Les Paul Standard Trapéz berakások, gyakran gyönyörű sunburst lakkozással.
Ibanez 2368 Gibson Les Paul Custom (3 PU) Három humbuckerrel felszerelve (hasonlóan Peter Frampton "Black Beauty" modelljéhez).
Ibanez 2402 Gibson EDS-1275 A legendás dupla nyakú (6- és 12-húros), amelyet Jimmy Page tett híressé.
Ibanez 59'er (2372) Gibson Les Paul Későbbi modellek (1976-tól), amelyek rendkívül magas minőségben, set-neck kivitelben készültek.

A magas minőségű (késői) modellek tipikus jellemzői:

  • Masszív mahagóni test (gyakran tökéletesen illesztett több részből)

  • Domború juhar tető (Carved Maple Top)

  • Két erőteljes humbucker hangszedő (gyakran a legendás Maxon Super 70-esek)

  • Stabil Tune-o-matic híd és stop-tailpiece

  • A vitatott "Open Book" fejforma (1977 elejéig)

A Stratocaster- és Telecaster-másolatok ("Challenger" és "Silver Series")

Bár a Fender soha nem perelte az Ibanezt, a Fender hangszerek másolatai hatalmas piacot jelentettek. Az Ibanez számos Strat- és Tele-szerű modellt gyártott, amelyeket ma gyakran kiváló nyakaik miatt értékelnek.

Ezek a gitárok általában:

  • Három (illetve két) erőteljes single-coil pickup, amelyeket a Maxon gyártott

  • Egy működőképes vintage tremoló rendszer (a Strat modelleknél)

  • Egy csavarozott nyak kiváló minőségű juharból (gyakran "Skunk Stripe"-szal a hátoldalon)

  • A Fender eredetiek pontos fejformája

A későbbi "Silver Series" (1977 vége után) minőségileg az akkori idők egyik legjobb Fender-utánzatának számít, és megnyitotta az utat későbbi márkák, például a Squier előtt.

A félakusztikus és jazzgitárok

A szilárdtestű rockgitárok mellett a Fujigen a félakusztikus hangszerek igényes gyártásában is hatalmas képességeket mutatott. Ezek a Gibson ES-sorozat (ES-335, ES-175) modelljei alapján készültek.

Ismert modellek:

  • Ibanez 2355 (Az ES-175 pontos másolata, sok jazzgitáros álma)

  • Ibanez 2363 / 2459 (Gyönyörű ES-335 másolatok)

Ezeket a hangszereket ma profi zenészek rendkívül értékelik a jazz, blues és indie műfajokban, mivel a szilárdtestűekkel ellentétben az életkor és a kiszáradt faanyag miatt gyakran páratlan akusztikus rezonanciát fejlesztettek ki.

A hangszerek szíve: a legendás Maxon hangszedők

Egy gyakran figyelmen kívül hagyott téma, de a Lawsuit-korszak gitárjainak fantasztikus hangzásához alapvetően fontos, a beépített hangszedők (pickups). Az Ibanez nem maga tekercselte ezeket, hanem a japán elektronikai szakértőtől, a Maxon (Nisshin Onpa) szerezte be.

A Maxon a 70-es évek közepén kiváló mérnöki munkát végzett. Elemzett eredeti Gibson "PAF" humbuckereket az 1950-es évekből, és saját hangszedőket fejlesztett ki, amelyek ma a szakértők körében legendás státusznak örvendenek:

  • Super 70s: Ezek a humbuckerek Alnico VIII mágneseket használtak. Artikulált, rendkívül tiszta, mégis meleg és határozott hangzásuk volt. Ezek a hangszedők váltak híressé, amikor kiderült, hogy egy fiatal Eddie Van Halen egy Super 70s hangszedőt épített be az első "Frankenstratjába", hogy rögzítse a hangzást a Van Halen első albumán!

  • Super 80s ("Flying Fingers"): Ezek a hangszedők valamivel később jelentek meg a piacon, gyakran epoxigyantába ágyazva, hogy elkerüljék a visszacsatolást, és feltűnő kupakkal rendelkeztek, amelyen egy szárnyas ujj gravírozása volt. Több kimenetet biztosítottak a keményebb rockhoz.

A Fujigen gyár jelentősége a globális gitárvilágban

Egy döntő tényező a folyamatosan magas minőség és a mai napig tartó siker sok Ibanez gitár esetében a Fujigen Gakki gyár volt a Nagano prefektúrában.

Ez a gyár a 1970-es években az Ibanez gitárok hatalmas mennyiségű gyártásával a világ egyik legfontosabb, legmodernebb és legképzettebb gitárgyártó helyévé vált. A Fujigen kézművesei az amerikai dizájnok másolásával rendkívül gyorsan tanultak, és tökéletesítették a munkafolyamatokat.

A szakértelem olyan mértékben nőtt, hogy az 1980-as években még az amerikai eredeti gyártók is a Fujigenhez fordultak! A Fujigen később hivatalosan is készített hangszereket a következők számára:

  • Fender Japan (A Fender Japan 80-as évekbeli JV sorozata a Fujigentől származik, és legendás!)

  • Greco (A közvetlen japán versenytárs, szorosan összefonódva az Ibanezzel)

  • Orville / Epiphone (A Gibson hivatalos japán piaci licencesei)

A Fujigen akkor és ma is híres:

  • Rendkívül precíz fa megmunkálás és tökéletesen illeszkedő nyak-test átmenetek

  • Papírvékony, hibátlan lakkozás

  • Pontos bundozás ("Fretwork"), amely mély húrelhelyezést tette lehetővé anélkül, hogy zörögtek volna a húrok

Sok zenész még ma is szinte megdöbben, milyen jól kidolgozottak még a standard gitárok is ebből a gyárból, és milyen könnyen játszhatók.

A történelmi változás: a másolóból az innováció vezetőjévé válás

A Gibson 1977-es jogi figyelmeztetése visszatekintve az abszolút legjobb dolognak bizonyult, ami valaha is történt az Ibanezzel. A per arra kényszerítette a céget, hogy elhagyja a komfortzónáját. Ahelyett, hogy továbbra is az amerikaiak szakértelmére támaszkodott volna, az Ibanez hatalmas befektetéseket kezdett saját, forradalmi dizájnok fejlesztésébe.

Egy rendkívül fontos első lépés volt az Ibanez Artist (AR) sorozat bevezetése. Ezek a double-cutaway gitárok még klasszikus elemeket tartalmaztak (mahagóni test, juhar fedlap, humbucker), de már teljesen önálló formával, fejlett elektronikával (például a "Tri-Sound" kapcsolóval) és olyan kidolgozási minőséggel rendelkeztek, amely gyakran árnyékba helyezte a Gibson akkori kínálatát. Gitárosok, mint Carlos Santana (később a PRS-sel vált híressé) intenzíven módosított Artist modelleket játszottak.

Ugyanakkor az Ibanez radikális formákkal is kísérletezett. Olyan modellek, mint az Ibanez Iceman (Paul Stanley a KISS-ből tette híressé) vagy az Ibanez Destroyer (Phil Collen a Def Leppardból és Eddie Van Halen által játszva) megmutatták, hogy a japánok most már készek voltak trendeket teremteni, nem csak követni azokat.

Ez az innovációs törekvés alapozta meg a márka globális diadalútját az 1980-as években. Az Ibanez szorosan együttműködött modern gitárosokkal (mint Steve Vai vagy Joe Satriani), és végül olyan modelleket fejlesztett ki, amelyek örökre megváltoztatták a rock- és metalvilágot. Ide tartoznak a szupervékony, gyors modellek, amelyek máig bestsellerek:

  • Ibanez JEM (Steve Vai szignatúra modellje)

  • Ibanez RG (A modern metal szabványa)

  • Ibanez Saber (S-sorozat) (Ultravékony, ergonomikus testek)

Az a kézműves alap, amelyet az Ibanez a Lawsuit Era alatt a régi klasszikusok tanulmányozásával szerzett, nélkül ezek a modern shred-gépek soha nem jöttek volna létre.

Miért olyan keresettek és népszerűek ma a Lawsuit Era gitárok

Az elmúlt két évtizedben robbanásszerűen megnőtt az érdeklődés a japán vintage gitárok ("MIJ" - Made in Japan) iránt. A használtpiaci árak folyamatosan emelkednek. Ennek több megalapozott oka van:

1. Az igazi vintage jelleg

A 70-es évekbeli gitárok ma már majdnem 50 évesek. Megérdemelten viselik az igazi vintage státuszt. Ez azt jelenti:

  • A fa évtizedeken át száradt és rendkívül jól beérett (ami több sustain-t és rezonanciát eredményez).

  • A lakkozás gyakran természetes repedéseket mutat ("Weather Checking"), ami látványosan mutat.

  • Minden hangszer magában hordozza egy lázadó korszak történelmi hátterét.

2. Óriási gyűjtői érték

Néhány modell a Lawsuit Era-ból mára világszerte keresett gyűjtői darabbá vált. Különösen értékesek és magas áron forognak azok a gitárok, amelyek:

  • Eredeti Maxon-hardver és érintetlen elektronika

  • Az eredeti "Open Book" Gibson-stílusú fejlap (1977 előtti)

  • Ritka színek vagy egzotikus fafajták

  • Az úgynevezett beillesztett "Set-Neck" (ellentétben a Les Paul-ok csavaros nyakaival)

3. Verhetetlen ár-érték arány

Az árak emelkedése ellenére: a közvetlen összehasonlításban a Gibson vagy Fender vintage hangszerekkel a 60-as, 70-es évekből (amelyek gyakran magas, négy-öt számjegyű árakon cserélnek gazdát), sok Lawsuit Era Ibanez gitár még mindig viszonylag megfizethető (általában 600 és 1500 euró között, modelltől és állapottól függően). Ezáltal a zenészeknek gyakran jelentősen jobb ár-érték arányt kínálnak egy valódi vintage gitárért cserébe.

Vásárlási tanácsok: Hogyan ismerjük fel az Ibanez Lawsuit Era gitárt?

A használtpiac zavaros lehet. Mivel sok másolatot a 70-es években nem címkéztek, vagy a címkék leeshettek, néha nehéz felismerni az eredetit. Íme a legfontosabb jelek, amelyek egy autentikus Ibanezre utalnak ebből az időszakból:

  • Sorozatszámok: A 70-es évek elején az Ibanez gyakran még nem használt sorozatszámokat. 1975 közepétől a nyak hátoldalára ütötték őket (pl. egy betű a hónapra és két szám az évre: A76 = 1976 január).

  • A fejlap és a logók: Figyelj az eredeti Ibanez-logóra. A korai modellek (kb. '75-ig) gyakran szögletesebb berakással rendelkeznek. Ezután jelent meg a gyöngyházfényű "Spaghetti" logó. '77 közepétől eltűnt az "Open Book" Gibson-fejlap, és helyette az aszimmetrikus, saját Ibanez-forma (vagy a Guild-stílusú forma) került bevezetésre.

  • Pickupok: Ha szétszereled a gitárt, keresd a Humbucker hátoldalán a "Maxon" bélyegzőket vagy számkódokat. Egy olyan kód, mint a "25117", a Maxonra (2), 1975-re (5), novemberre (11) és a 7. napra utalna.

  • Nyakcsavarozás: Korai modelleknél gyakran találni egy fémlemezt a hátoldalon, ahol a nyak csavarozva van, rajta a "Made in Japan" vagy "Steel Adjustable Neck" felirattal.

  • Régi katalógusok: A legjobb forrás az azonosításhoz az 1971 és 1977 közötti digitalizált Ibanez katalógusok, amelyeket szerencsére ingyenesen böngészhetsz különböző rajongói weboldalakon az interneten.

Összegzés: Miért olyan legendás az Ibanez Lawsuit Era

Az Ibanez Lawsuit Era nem csupán egy jogi lábjegyzet, hanem az elektromos gitár teljes történetének egyik legfontosabb fordulópontja. Ebben az aranykorban, az 1970-es évek elejétől későig, a japán gyártók, mint a Fujigen az Ibanez zászlaja alatt lenyűgözően bizonyították, hogy képesek olyan hangszereket készíteni, amelyek minőségben könnyedén felveszik a versenyt a drága és legendás amerikai eredetiekkel.

A verhetetlen kombináció:

  • kiváló, állandó kézműves minőségben,

  • a szeretett klasszikus vintage dizájnok

  • és rendkívül vonzó árakon

ez a gitárok akkoriban rendkívül sikeressé tették őket, és örökre megváltoztatták a világpiacot. Ez egy felhívás volt az amerikai ipar számára, hogy ismét a minőségre koncentráljon.

Ugyanakkor ez volt az Ibanez születése, mint komolyan veendő, önálló gitárkészítő. A Lawsuit Era másolás útján szerzett technikai tanulás nélkül ma nem léteznének a JEM, az RG és az Artist sorozatok. Ezek a hangszerek ma már egy rendkívül izgalmas, kézzelfogható gitártörténeti darabot jelentenek. Sok turnézó zenész, stúdiógitáros és gyűjtő számára kiváló és teljesen használható alternatívát kínálnak az USA-ból származó gyakran megfizethetetlen vintage hangszerekkel szemben.

Akinek érdekesek a vintage gitárok, a japán kézművesség varázsa vagy egyszerűen csak a nagyszerűen szóló klasszikus dizájnok, mindenképp érdemes közelebbről megismerkednie az Ibanez Lawsuit Era-val. Ezek a csodálatos gitárok máig lenyűgözően mutatják be, hogyan formálták a globális innováció, a kemény verseny és a tiszta kézműves szenvedély örökre a gitárvilágot.

Fedezd fel itt aktuális Ibanez gitár kínálatunkat, és találd meg a saját darabodat a modern gitártörténetből.

Vissza a bloghoz